TANTÁRGYAK
- Asztronómia – A tanulók megismerkednek a csillagos égbolt objektumaival, a csillagokkal és a bolygókkal.
- Átváltoztatástan – Tárgyak és élőlények transzformációja. Az egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb a tantervben szereplő mágiák közül.
- Bájitaltan – Bájitaltanórák alkalmával a tanulók különböző főzetek, esszenciák, mérgek és ellenmérgek elkészítési fortélyait tanulhatják meg.
- Bűbájtan – Az órákon a diákok olyan bűbájok sokaságát sajátítják el, mint például tárgyak lebegtetésére szolgáló levitációs bűbáj.
- Gyógynövénytan – Különböző mágikus növények, azok felhasználásának, illetve gondozásának tudománya.
- Jóslástan – A jövőbelátás képességének, a harmadik szem titkainak kiaknázása.
- Legendás Lények Gondozása – Mágikus állatok és bestiák szokásaival, tulajdonságaival ismerkedhetünk meg.
- Mágiatörténet – Binns professzor andalító monológjai vezetik végig a tanulókat a varázsvilág történelmén.
- Mugliismeret – A diákok arról tanulnak, hogy is néz ki a muglik mindennapja, hogyan épül fel a mugli társadalom.
- Repüléstan – A diákok megtanulnak seprűn repülni, közlekedni.
- Rúnaismeret – Ősi rúnákkal és valószínűleg holt mágikus nyelvekkel foglalkozó tantárgy.
- Sötét Varázslatok Kivédése – Ahogy nevében is benne van, arra szolgál, hogy a tanulók megtanulják megvédeni magukat a sötét varázslatokkal, gonosz teremtményekkel, feketemágusokkal szemben. A tantárgyat oktató szaktanár évről évre változik, amióta Voldemort elátkozta az állást (mivel nem vették fel tanárnak).
- Számmisztika – A számok mágikus tulajdonságai.
- Párbajszakkör – A tanulók megtanulnak párbajozni.
- Alkímia
VARÁZSIGÉK
Baziteo (Engorgio) | Növesztő bűbáj | A célpont mérete megnő. |
Serpensortia | Kígyóidéző bűbáj | A pálca végéből egy kígyó tör ki. |
Vingardium leviosa (Wingardium leviosa) | Lebegtető bűbáj | A célpont lebegni kezd. |
Evapores (Evanesco) | Eltüntető varázslat | Eltünteti a célzott tárgyat. |
Exlukhops (Waddiwasi) | Lövővarázs | Apró tárgyakat lő ki a levegőbe. |
Lumos | Világító varázslat | A pálca végén apró láng/fény jelenik meg. Hatása alatt más varázsigék is végezhetők a pálcával. |
Lumos Maxima | Erősebb világító varázslat | A pálca végéből lehet elővarázsolni egy erős fényt. |
Nox | A Lumos hatását megszüntető varázsige. | Megszünteti a Lumos keltette fényt. |
Piroinito (Incendio) | Tűzvarázslat | Tüzet varázsol elő. |
Salvio hexia | Védővarázs | Védelmet nyújt a külső támadások ellen. |
Vizualicus (Aparecium) | Megjelenítő varázs | Megjeleníti pl. a láthatatlan tintával írt szöveget. |
Confringo | Robbantó átok | A célpont felrobban. |
1, 2, 3, Feraverto | Átváltoztató bűbáj | A filmben egy állatot talpas pohárrá változtat. |
Locomotor: mozgató bűbáj (pl. Flitwick így viszi Trelawney után annak ládáit az 5. részben)
![17 Harry Potter DIY Party Ideas That Are Basically Magic - XO, Katie Rosario](https://i.pinimg.com/564x/3d/ca/c4/3dcac4f8739ef9323b24042b6be5c35a.jpg)
PROGRAM
1. tűzgyújtás
2. szerelmi bájital
3. fogpiszkáló
4. jóslástan
5. kukacok
6. kígyó
7. méregkeverés
8. papír
9. pohár készítés
10. mozgatás
11. planetárium
12.
JÓSLÁSTAN
![Science fun](https://brisbanekids.com.au/wp-content/uploads/2014/02/Magic-Spoons-Collage-01-e1393470383252.jpg)
LEGENDÁS LÉNYEK GONDOZÁSA
![Awesome Kids Science Make Worms Dance!!](https://www.playdoughtoplato.com/wp-content/uploads/2014/09/Awesome-Kids-Science-Make-Worms-Dance-672x1024.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvTPXS2QWMUGQBgu8nvVkVh-Isz-eFOip5gCd-NOfOYf6GgexpMv3sSsBpc5tUmZTvBsuoM8Nb8EeYxUpC6nUjsRRYC8MXskazi4rA-ZkD8rbNo_Np07vXuRNvNiIEbjEekgmsrMy3NM0/s280/snake+charming+with+static.jpg)
ÁTVÁLTOZTATÁSTAN
https://www.youtube.com/watch?v=uQRorab922I&app=desktop
![Magic toothpick star trick](https://allfortheboys.com/wp-content/uploads/2014/07/all-for-the-boys-magic-toothpick-star-title.jpg)
https://hu.pinterest.com/pin/122934264815755244/
SÖTÉT VARÁZSLATOK KIVÉDÉSE
![Quick trick: Walk through a piece of paper](https://allfortheboys.com/wp-content/uploads/2014/09/aftb-walk-through-paper-16-title.jpg)
BŰBÁJTAN
![Brusspup has released a new video featuring awesome science tricks using static electricity. They show how to make a plate hover in the air, how to pull an aluminum can across a table, and more. Alâ¦](https://i.pinimg.com/564x/d7/65/de/d765dee79d05e2017dca749fabe9c870.jpg)
![Simple floating cup party trick for kids to learn!](https://allfortheboys.com/wp-content/uploads/2016/02/aftb-floating-cup-trick-for-kids-5.jpg)
mozgató varázslatok
üdítős doboz
buborék
vizes
lufi
zacsi
![Wingardium Leviosa Science Experiment Make A Feather Levitate](https://www.steampoweredfamily.com/wp-content/uploads/2018/09/Wingarium-Leviosa-Science-Experiment-SQUARE.jpg)
![](https://assets.marthastewart.com/styles/wmax-520-highdpi/d37/eyeball-glasses-phobias-1011mld107647/eyeball-glasses-phobias-1011mld107647_vert.jpg?itok=yBUw2s3e)
![](https://cdn.instructables.com/F23/5RI7/G7DY6SWT/F235RI7G7DY6SWT.LARGE.jpg?auto=webp&frame=1&fit=bounds)
![Mermaids Hair Label](https://www.halloweenforum.com/cdn-cgi/image/format=auto,onerror=redirect,width=1920,height=1920,fit=scale-down//media/mermaids-hair-label.219106/full)
![](https://images-wixmp-ed30a86b8c4ca887773594c2.wixmp.com/f/4c6e19e4-0e7f-4e97-a53d-712cbb166d4a/d2lrnxx-d98dcb8c-ffe5-45cf-9a02-c21a9cf3b7a7.jpg?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7InBhdGgiOiJcL2ZcLzRjNmUxOWU0LTBlN2YtNGU5Ny1hNTNkLTcxMmNiYjE2NmQ0YVwvZDJscm54eC1kOThkY2I4Yy1mZmU1LTQ1Y2YtOWEwMi1jMjFhOWNmM2I3YTcuanBnIn1dXSwiYXVkIjpbInVybjpzZXJ2aWNlOmZpbGUuZG93bmxvYWQiXX0.oTVu4ecAJRtAC9NLCHtZtAjEiLnu5RLBymhpsCLEhO0)
![](https://i.pinimg.com/564x/eb/60/f7/eb60f7142376850e9137ab25de820847.jpg)
![Phoenix Feathers... now to find a tall thin bottle & long red feathers.](https://i.pinimg.com/564x/4f/5f/45/4f5f45103e3181f6842b3512ccdcec87.jpg)
![Potion](https://i.pinimg.com/564x/ca/e1/f9/cae1f9b968683c9508ed20bdf43f64d0.jpg)
![](https://www.altmea.com/hp/wp-content/uploads/2019/05/2903c687850b425040db719e75bea07e--halloween-apothecary-halloween-labels.jpg)
![Potion Labels](https://www.artofwizardry.com/wp-content/uploads/2017/09/labels-1-300x425.jpg)
![FREE HALLOWEEN PAPER CRAFT](https://i.pinimg.com/564x/0b/1b/24/0b1b240d3a8a00be141b740089fea66b.jpg)
![](https://www.handimania.com/uploads/quick-clay-owl-04.jpg)